Az Újszövetség szelíd bölcsessége még egy értelemben kiemelkedik minden tudomány közül. Megérti okos és balga, gazdag és lecsúszott, racionális és érzelmi. Mindenki, aki engedi a szívének megérteni, s nem csak az elméjével akarja, görcsösen, csak saját erejéből.
A keresztényeket ellenségeik és az általuk megvezetettek kirekesztőnek tartják. Bennfenteseknek tartott szertartásokat látnak, öncélúan pompás templomokat, napilapok hasábjain - amúgy egyre ritkábban - mosolygó püspököket. Szerintünk Alkotónk arcának homályos, de mégis legnagyszerűbb földi visszfényét - szerintük a saját hatalmától megittasult Egyház ömlengését. Látják a tükörképet, de nem látják a képet, s ez visszatetsző.
De az Isten képe, Ikonja, a testet öltött Krisztus kirekesztő volt-e? Tudunk-e még úgy viselkedni, mint a Nagy Ő mutatta szelíden? A minap gyéren látogatott misén ültem. Késtem, hátsó sorba telepedtem. Mögöttem, a sarokban, az utolsó, félreeső széken hajléktalan szipogott. Nagyon hangosan. Az Úrfelmutatás alatti szent csendben is. Repesett a szívem, hogy senki sem vezette ki, még csak egy rosszalló pillantást sem kapott. Elgondolkodtam. Melyik alternatív szentélyben (Bankszékház, Egyetemi előadó, Parlament, Szállodai meeting room, Hit gyülekezete imaközpont) húzódhatott volna meg békében. Pedig nem tudta, hol van, s mi történik. De Ő tudta, hogy ott van. Máskorjában egy valószínűleg eszét is kissé elvesztett testvérünk, tömött mise alatt állt meg két méterre az oltártól, bámulva a prédikáló papot. Az atya nem zavartatta magát. Az egyházközösségi tagok mozgolódni, pusmogni kezdtek. Ritka az ilyen felfordulás. Odamentek hozzá, karon fogták. Elkeseredtem. Aztán megörültem. A hátsó sorba vezették. Onnan tudvalevőleg könnyebb Őhozzá kerülni.
Karácsony környékén is szoktam gyönyörködni a kis Jézust köszöntő
PÁSZTOROKBAN. BÖLCSEKBEN. SZOLGÁIKBAN. ÁLLATOKBAN. SZENT JÓZSEFBEN. ANGYALOKBAN. SZŰZ ANYÁBAN.
Egyszerűek. Hatalmasok, gazdagok és tudósok. Alávetettek. Minden embernek alávetettek. Isten leghűbb szolgái a Földön. És a mennyben. A mennyország királynéja, mindnyájunk Édesanyja. Mind őt imádták. Nem diszkriminatíve. Szívvel, s lélekkel. S csak utána rációval, vagy még annak is híján.
Mert olyan lelket adott nekünk, amely csak kevéssel kisebb az angyalokénál.
Cimkék: szentmise, kirekesztés
- Emeljük fel szívünket! - Szól a pap; - Felemeltük az Úrhoz. - válaszolnak a hívek. De hogyan is történhet ez a felemelés? Misehallgatás vagy ima közben gyakran azon kapom magam, hogy gondolataim máshol járnak. Világi problémákon, életem apró-cseprő ügyein, amelyeken nem tudok felülkerekedni, aggodalmaskodom vagy a megoldást fontolgatom. „Felemeltük az Úrhoz." - szólok, de nem vagyok képes megtenni. Elgondolkodtam már azon, ér-e valamit egyáltalán az ilyen ima. Valószínűleg jobb ima közben gondolkodni, mint ima nélkül, ellenben összehasonlíthatatlanul jobb lenne ima közben kiürülni a napi gondoktól és eltöltekezni Isten igéjével.
De mi is ez e kiürítkezés? A meditáció üressége, a buddhisták nirvánája, a megvilágosultság, vagy a sztoikusok szenvedélymentessége? Nem, ez a kiürítkezés nem öncélú, fő célja Isten, nem a tökéletes boldogság. A harmadik Isteni személlyel, a Szentlélekkel töltekezünk el. „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű - és nyugalmat találtok lelketeknek." (Mt 11,28-29)
Szívünket ki kell ürítenünk, hogy felemelhessük. Nem lerázzuk magunkról a napi gondokat, hányaveti módon elhárítva a felelősséget, hanem elfeledkezünk egy időre róluk, hogy azután a Szentlélek erejéből felülkerekedhessünk rajtuk. Így, az Ige által tisztít meg minket a mennyei szőlőműves, hogy többet teremjünk. A több termés pedig a világban való tevékenységet, apró küldetésünk teljesítését jelenti, azaz a kiürítkezés átmeneti állapot, nem végcél. Olyan mint a nyelv, akkor sem felejtjük el, ha nem nyelvórán ülünk. Sőt, használat közben sajátítjuk el igazán.
Ez az egyetlen út, másképp a tövis közé hullott magokhoz leszünk hasonlatosak: „Mások pedig, amelyek a tövisek közé hullanak, azok, akik az igét hallják, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és más dolgok kívánsága betölti őket, s ezek elfojtják az igét, így az terméketlen marad." (Mk 4,18-19)
Hiába van rengeteg dolgunk és elintéznivalónk, mégis szakítunk időt Istenre, sőt leginkább ilyenkor szakítunk rá. Időt szánunk azokra, akik hozzánk fordulnak segítségért. Hiába érezzük, hogy kevesünk van, mégis adunk belőle, sőt ilyenkor adunk a leginkább. Így lesz az irracionálisnak tűnő egyedül racionális. Hatalmas csapda, ha a széles utat választjuk, és elhitetjük magunkkal: nekem már nincs erre időm, nincs erre erőm, saját dolgomat sem tudom megoldani.
Így tudta Ábrahám megfogni a kardot, hogy feláldozza Izsákot, egyetlen fiát. Így kiapadhatatlanok a szentek jótéteményei, így tud a Szűzanya felfoghatatlanul sok kérést meghallgatni, gondot magára venni. Emeljük fel hát szívünket, hogy elférjen benne Isten terhe, s az eggyel több teher könnyebb legyen, hordozható legyen. „Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű." (Mt 11,30)
„...s odaadom cserébe egyetlen földi értékem: személytelen világjobbító filozofálgatásom.”
Minden hétfőn.
állatok (1), adni (1), ajánló (1), alázat (1), ószövetség (1), értelmiség (1), üldöztetés (1), bölcsesség (1), bűn (4), boldogság (1), cigányok (1), erő (1), fájdalom (2), félelem (1), felelősség (1), gonosz (1), gyengeség (2), gyermek (2), hála (1), halál (3), hallani (1), harag (1), húsvét (2), hit (1), hitetlenség (1), ima (6), imasuli (1), káromlás (1), karácsony (1), kegyelem (1), kirekesztés (1), lélek (5), levegőoszlopok (2), meditáció (1), megbocsátás (1), megtérés (1), mennyország (1), mese (1), miatyánk (1), nagyság (1), paradicsom (1), pogányság (1), rohanás (1), sátán (3), számmisztika (1), szentek (2), szentháromság (1), szentmise (2), szentség (1), szenvedés (2), szerencse (1), szeretet (1), tanítványok (1), túlvilág (1), teremtés (1), tisztítótűz (1), titok (1), tudás (1), világ (1)
© 2008-2024, IGEN