Imasuli

Köd, pók, cigányok [+]

2009. október 27. 21:23 / Jakab

Újból kiélveztem újdonsült lakhelyemet, a Balatonfelvidéket, hajnali sportolás címén. Gyönyörű volt az idő, de nem turistásan gyönyörű. Köd alul, tiszta ég felül. Először persze felül is köd, de minden madárhangból sejteni lehetett, hogy később turisztikailag is kitisztul az idő. Először a vöröslő napot lehetett meglátni.

A polgári esküvőnkön azt mondta az anyakönyvvezető, ne feledjük, a baljós felhők felett mindig tiszta az ég. Ez hívő közhely is, Isten állandó, szerető, és megnyerte a játszmát, hiába ólálkodik körülöttünk a sátán és saját silányságunk, a világgazdasági válság, munkanélküliség. Arra gondoltam, ha Isten személy, és nem amolyan mindenütt folyó anima, vagy kozmikus energia, akkor bizonyára nem is lakik sehol vagy mindenütt, hanem valahol. A szemünk előtt, mégis elérhetetlenül távol. Talán a Napban? Végül is mindegy. Ezt eddig is tudtam.

Magvas teologikus gondolataim között ácsorogva nézem a látványt és érdekes együttállásra leszek figyelmes. Két magas fa között pókháló, vezérszála meredeken felfelé mutat. Vicces. Ez lenne a törzsfejlődés? Legalul a biomassza, fű, bogáncs, bogarak. Alul én, bűnös ember, fölöttem a pók, a nem-tehet-róla-mégis-bűnös ragadozó. A biológia látható részei közül legfelül a fa, amely előbb született nálam, túlél engem, ha ki nem vágjuk, s biztosan kevesebbet árt életében más lényeknek, mint én. Élete előtt és után bennünket szolgál.

A kép betetőzéseként, elérhetetlen távolban, a már tiszta kék égen megláttam egy lökhajtásos gépet. A napkultusz hipotézisem után már nem merem felvetni, hogy az meg egy angyal. Mindenesetre engem mindig kerubraszeráfra emlékeztet, ahogy száguldozik Istenhez láthatólag közel, szabadon, el- és megérhetetlen sebességgel. És a cigányok? Valóban a fű/bogáncs és közöttem, felvilágosult fehér ember között helyezkednek el az ártatlansági ranglétrán, ahonnan már csak az Atya a tovább? Hát persze, hiszen minden – kissé izzadságszagú – antidiszkriminációs projekt és poliszi ellenére titkon és családon belül tíz magyarból kilenc meg van győződve róla, hogy a „roma származású, kisebbségi izé, … szóval azok!!!” többet lopnak, meg múltkor is az a gyilkosság a tévében, hogy a szemtelen kölkeikről az iskolában ne is beszéljünk, szerencsére hamar kimaradnak. De tényleg?

A felmérések a bűnözés szignifikánsan magasabb volta mellett más tényeket is bizonyítanak. Például szeretetet. Épebb anya-gyerek kapcsolatot, gyerekvállalási kedvet – ami túl botor leegyszerűsítéssel vezethető csak vissza az amúgy is egyre kevésbé vonzó családi pótlékra. A cigányokat kétségtelenül jobban vezetik az ösztöneik, mint az úgynevezett civilizált népeket, ennek jó és rossz oldalával együtt. Én a sok remek – bár kissé drága és nagyon kis hatású – projekt helyett a következő jelszót adnám ki: „Emberek! (Testvérek!!!) Mindenki barátkozzon össze egy cigány emberrel, családdal, s az eredményt mesélje el rokonainak, barátainak és üzletfeleinek!” Három év után fogok írni a cigány barátomnak.

Cimkék: cigányok, bűn

Ez megint valami egyházi mazochizmus? Van értelme azon kívül, hogy megtagadjuk önmagunkat? Vagy talán Isten abban leli örömét, hogy szenvedést okoz nekünk? Ez valamiféle birkaszellem, amivel a katonaságnál szoktatják engedelmességre az embert? Nem, igen, nem, nem (szerintem).

Nézzük csak, mi történik valakivel, aki jót tesz nekünk. A jó és rossz szolgákról szóló példabeszédből kitűnik: bőséges jutalmat nyer. 1-10 minát kap kezelésre, de városokat kap jutalmul. A jótétemény (mina fialtatása 1,5-2 szeresére) és a jutalom aránya közgazdaságilag nonszensz. Nem véletlen: Isten a mi végtelenül szerető atyánk, nem közgazdász.

De mi van, ha rosszat teszek valakinek? A bűnöm rám hárul. Nem azért, mert Isten szigorú, hanem mert végtelenül igazságos és egyáltalán nem erőszakos. Tiszteletben tartja szabad akaratomat, amivel elválasztom magam tőle. Ez a bűn lényege: tudatosan visszautasítani Isten kegyelmét. Ezért óvakodtak oly furcsának tűnő módon a szentek a legkisebb bűntől is (Assisi Szent Ferenc esete a kosárral). Mi történik hát velem, ha bűnt követek el? A közgazdasági nonszensz itt fordítva működik: a mérhetetlen kegyelmet kapó ember (király főembere, aki nem tudja megfizetni irdatlan nagyságú tartozását), még elenyészően kicsi kegyelmet sem tud gyakorolni (verni kezdi a neki nevetséges összeggel tartozó társát). A büntetés, hogy eltaszítom magam Istentől, ideiglenesen vagy örökre, s ebből még a legrövidebb ideiglenesség is végtelenül fájó.

Ezért nem mérhető a tisztítótűzben eltöltött idő emberi léptékkel, ezért mondják a tisztítótüzet látomásban megtapasztaltak, hogy az ottani, legrövidebb ideig tartó szenvedés is nagyobb, minden földi szenvedésnél.

Azért nagyobb, mert színről színre látjuk Istent, s pontosan tudatában vagyunk, hogy nélkülözzük a legszeretőbb kedvest, saját botorságunk miatt. Ráadásul úgy, hogy a kedves számtalanszor és egyértelműen figyelmeztetett bennünket. Ráadásul úgy, hogy mindig megbocsátott, amikor tehette (amíg éltünk).

Ha az ideig tartó büntetés is ilyen fájdalmas, elképzelhető (bár igazából persze nem képzelhető) az örökké tartó büntetés végtelen fájdalma. Isten mindörökké tartó nélkülözése ez, s nem tűz vagy vasvillák.

Hát ezért vagyok rászorulva annak megbocsátására és közbenjárására, akivel rosszat tettem. Ezért nagyon fontos, hogy imádkozzunk azokért, akik üldöznek bennünket. Amúgy ez nem rossz „befektetés", hiszen közgazdasági nonszenszként jótéteményünket milliószorosan kapjuk vissza Istentől. És ebben a befektetésben jobban bízhatunk, mint bármely banki vagy állami garanciában.

Hála bűneimért [+]

2009. szeptember 21. 9:22 / Jakab

Életgyónást végeztem, Uram. Nem tartottam magam nagy megtérőnek, de egész „szép" kis lista jött össze. Felidéztem életem korszakait, s azokat a cselekedeteimet, amiket bűnnek gondolok.

De bűnök ezek? S a többi, biztos volt még. Nincs bennünk kis piros bűnjelző lámpa, s felvevő, ami mutatná a régi határátlépéseket. A lelkiismeret van, de nálam kezd néha lelkizéssé fajulni. Meg hát az önigazoló készségem is igen fejlett.

Máskor meg persze sikeresen elnyomom a lelkiismeretet. Korabeli érzéseimre visszagondolva például nem volt bűntudatom az első kapcsolatomnál, kisgyerekkori keményfejűségemre pedig anyukám hatására még büszke is voltam. Az egyetemen elhanyagoltam a közösséget, mivel katonaság alatt túl sok magából kivetkőzött embert láttam, s mélyen letört, hogy a gólyatábor ennek folytatása. A bűnök egy részére tehát nem tudom nyugodt szívvel azt mondani, hogy ma nem követném el, bár már bánom. Ez bűn?

A lelkigyakorlat során azt is végiggondoltam, milyen hatással vannak a rámrakódó bűnök. Úgy látom a régen elkövetett s többnyire már elmúlt bűnöket, mint természetem, mai életem béklyóit. Most tehát az egyetlen lehetséges, de annál tökéletesebb módon megszabadultam tőlük.

De miért volt szükség rájuk? A bűnbánat részeként a Te szándékodat is végig kellett gondolnom. Az pedig jó. Biztos, hogy nem azért engeded nekünk a bűnt, hogy az orrunkat dörgölhesd bele. Hisz melyik jól sikerült kisgyerek hallgat a magasztos apai intelemre, ahelyett, hogy saját kárán tanulna? Ez rendjén is van, hacsak a gyerek nyakát nem szegi.

Így hát, Nagy Pedagógus, - a nyakunkszegéstől őrangyaloddal védve - a leghatékonyabb módon tanítasz minket. Arra, amit nem hiszünk bűnnek, ahol nem ég a kis lámpánk. Igazán nem vagy tekintélyelvű!

Nekem nem jutottak látványos bűnök és megtérés, mint Szent Ágostonnak, vagy Ignácnak. Nem tudok annyira undorodni sem tőlük, így valószínűleg igencsak középszerű maradok, nem lelketlen, de amolyan lelkizős. Kérlek uram, a te kegyelmeddel segíts be végül egy kis középszerű helyre a Te országodba! S ha a bűneimen keresztül segítesz, hálát adok értük.

Cimkék: bűn

Miért nem tértek meg? [+]

2009. szeptember 3. 0:08 / Jakab

Hogyan lehetséges, hogy Jézus kínhalálig tartó Isten-hűségét és ellenség-szeretét, a halálát kísérő csodajeleket, s legfőképpen a feltámadását látva nem tértek meg üldözői? Ha már Isten-fiúságát nem ismerték fel, míg élt, hogy-hogy nem gondolkoztatta el őket a földrengés, a templom megrepedése és a szentek feltámadása? Hiszen a zsidók vallásos emberek voltak, tudniuk kellett, hogy ezeket az eseményeket csak a Teremtő tanúságtételeként értelmezhetik.

A válasz talán a bűn természetével magyarázható. A bűnben az igazi rossz nem annak egyszeri elkövetése, hanem az ahhoz való ragaszkodás, megátalkodottság, egyre mélyebbre süllyedés. Ezért oly nehéz kimondani azt az egy szót, amiért az irgalmas Atya minden vétkünket megbocsátja, ezért olyan nehéz bemenni a gyóntatófülkébe, s ezért nem helytálló az a felületes vád, hogy a katolikusok nyugodtan elkövethetnek bármilyen bűnt, csak gyorsan meg kell gyónniuk.

A bocsánatkérés már Ádámnak és Évának sem ment, pedig ők színről-színre látták Istent, s valószínűleg sejtették a kiűzetés szörnyű következményeit minden leszármazottjukra. Lehet, hogy ha egy szóval kérték volna, nem űzetnek ki. De miért is oly nehéz kimondani ezt a szót?

Azért, mert nem csak hangok megformálását jelenti, hanem a bűn teljes és töredelmes megbánását, az attól való elfordulás szilárd elhatározását. Ez az az elfordulás, ami nem megy az emberiségnek, s ami miatt a 2000 évvel a sátán legyőzése után is a bűn bugyraiban vergődünk.

A Jézus halálára való reagálás, illetve saját bűneikre való reflekció négy mintapéldája Péter, Júdás, Pilátus és Kajafás. Bár különböző mélységben, gyengeségből vagy gonoszságból mindnyájan elárulták Jézust. Pétert az teszi a szentek között az egyik legnagyobbá, hogy azonnal felismerte vétkét, örökre el tudott fordulni a gyengeségétől (Quo vadis Domine?), és bízott az atyai megbocsátásban. Júdás ugyanúgy azonnal felismerte bűne mélységét, tragédiája abban rejlik, hogy nem hitte el, az Atya és a Fiú szeretete nagyobb minden bűnnél. Pilátus Péterhez hasonlóan gyenge volt ahhoz, hogy a tudtára adott igazságot megvédje a rágalmazókkal szemben. Sorsáról keveset tudunk, de valószínűleg megbánta vétkét, s talán bocsánatot nyert.

Kajafásról a Golgota után szintén nem szól az írás, de a sírt őrző katonák lepénzeléséből és a tanítványok további üldözéséből tudjuk, hogy a főpapoknak ez a lecke sem volt elég. Nem tudták lehajtani a fejüket, és kimondani azt az egy szót, amitől meggyógyult volna lelkük. Írástudók és szemtanúk lévén lelkük mélyén tudniuk kellett az igazságot, de saját karrierjük és hatalmuk többet ért nekik ennél. Mivel pedig az igazság Krisztus, az élő Istennél tartották többre magukat. Ez pedig nem más, mint az ősbűn, ami ránk ragadt, s amitől csak Péterként tudunk megszabadulni.

Cimkék: bűn, megtérés

Leírás

„...s odaadom cserébe egyetlen földi értékem: személytelen világjobbító filozofálgatásom.”

Minden hétfőn.

Keresés

Keres

Cimkék

állatok (1), adni (1), ajánló (1), alázat (1), ószövetség (1), értelmiség (1), üldöztetés (1), bölcsesség (1), bűn (4), boldogság (1), cigányok (1), erő (1), fájdalom (2), félelem (1), felelősség (1), gonosz (1), gyengeség (2), gyermek (2), hála (1), halál (3), hallani (1), harag (1), húsvét (2), hit (1), hitetlenség (1), ima (6), imasuli (1), káromlás (1), karácsony (1), kegyelem (1), kirekesztés (1), lélek (5), levegőoszlopok (2), meditáció (1), megbocsátás (1), megtérés (1), mennyország (1), mese (1), miatyánk (1), nagyság (1), paradicsom (1), pogányság (1), rohanás (1), sátán (3), számmisztika (1), szentek (2), szentháromság (1), szentmise (2), szentség (1), szenvedés (2), szerencse (1), szeretet (1), tanítványok (1), túlvilág (1), teremtés (1), tisztítótűz (1), titok (1), tudás (1), világ (1)

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2024, IGEN