Imasuli

Mindnyájan tudunk úszni, azaz élni, hiszen ezt gyakoroljuk a földön nekünk ajándékozott évtizedek alatt, de evilági és túlvilági életünk bizonytalan. Csak a nagyon szent vagy nagyon balga ember nem aggódik. A balga búvárpipával úszik, csak a víz alá néz, nem veszi észre, hogy a lába nem ér le. Ami már tragikus, Isten szép egét sem veszi észre a feje fölött. Azt hiszi, a zavaros iszap vagy az átlátszóból levő mélykék homály a lételeme, ebben úszik egy darabig, aztán ha elfárad, vége. Célja a többiek megelőzése, ennél többet nem lehet elérni. Erősen tempózik. A Szent ellenben kényelmesen úszik, talán háton. Szépen halad vagy csak lebeg, de szemét a mennyboltra emeli. Tudja, Ki van ott, s azt is tudja, hogy Aki van, lenéz és vigyáz rá.

A legtöbb ember se nem tökéletesen balga, se nem teljesen bölcs (azaz Szent), gyorsban, vagy mellben úszik. Ilyenkor a víz fenekét vagy a mellette úszókat nézi, esetleg a távoli partot, ha költő, filozófus vagy művész az illető. A gyorsúszó néha levegőt vesz, ilyenkor megpillantja egy másodpercre az eget, de gyorsan visszadugja a fejét, hiszen a gyorsúszás lényegi célja a gyors haladás, vagy annak bizonyítása, milyen jól úszunk, nem a nézelődés. Haladás és bizonyítás e világban. Mellúszást lehet kényelmesen és versenystílusban művelni, ez utóbbi esetben a fejünket csak néha dugjuk ki a víz fölé, lényegi célunk szintén a gyorsabb haladás vagy a bizonyítás. Minél jobban és gyorsabban úszunk, annál inkább figyeljük, mennyi idő alatt teszünk meg adott távolságot. Egy passzióból úszó embernek fogalma sincs, mekkora távolságot úszott le, az amatőr sportolók már tisztában vannak edzésadagjukkal és a jobbak másodpercre mérik az idejüket, a profi versenyzőknél a napi kilométerek és a tizedmásodpercek számítanak. Nem is nagyon használják az úszást előrehaladásra természetes vízben (a valódi, Isten által teremtett világban), ide-oda úszkálnak a medencében (a piacból, törvényekből, médiából, Internetből és MMS-ből álló, ember alkotta virtuális világban). Korunkban egyre többen tudnak úszni, de egyre kevesebben nyílt vízben. Egyre gyorsabban, de e gyorsulással csak az adag, a hajsza és a verseny komolyodik, időnk furcsamód egyre kevesebb lesz.

A túlhajtott mellúszás a térdeket teszi tönkre, a gyorsúszás könnyen görnyedtté tesz, a pillangót csak rövidtávon bírni, a búvárpipa és békatalp pedig kissé mesterséges. Emellett az uszodában klór van és fertőzést kaphatunk. A jelek szerint a hátúszás a legegészségesebb, tiszta, természetes vízben.

És még valami, az idővel kapcsolatosan: a szentek általában messzebb jutnak azonos idő alatt - bár nem 50 méteren.

Rohanás a folyamatos „nincs időm" érzés. Futás a szülészetre, rohanvást-letevés az óvodában, majd indul a saját hajtás. Kíméletlen verseny a munka- és parkolóhelyekért, beosztásért, nyugdíj kiegészítésért. Rohanvást eltemettetés. Az M7-es és a „menekülőút hálózat" a rohanási iskola magasfoka, a szavakban elkövetett gyilkosságok száma az egeket ostromolja. A rohanás már nem egy-egy fontos cél elérését szolgáló kivételes kényszerstratégia, hanem életmód és -érzés. Jó ez valamire?

Nagyszerű mű a rohanásról Kundera Lassúsága, Michael Ende Momoja. Az élet szigorát még nem oly komolyan vevő olasz külvárosi közösségben öltönyös, szürke urak tűnnek fel. Az emberek idejével kereskednek. Léptük nyomán a kedélyes családi kifőzdéből gyorsétterem lesz, a kedves kókler idegenvezetőből médiasztár. Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c. könyvében leírja, hogyan lett a kényelmes középkori kereskedőből fáradtságot nem ismerő, puritán vállalkozó. Számunkra is itt kezd érdekesebbé válni a dolog világ botorsága felett való lamentálásnál: vállalkozónk már üdvösségét látja a hangyaszorgalmú munkálkodásban.

Válasszuk el a bróker rohanását a Szentek rohanásától. Az előbbi célja földi, az utóbbié mennyei.

A bróker rohan a pénz után. Jacuzzi, Jeep, villa és Hawaii lebeg a szeme előtt. A professzor rohan a publikációk és a tudományos címek után. A vérmesebbje Nobel díjra vágyik. A tehetségtelen ember álmaiban Rózsadomb, szolgahad, Kiskegyed főinterjú szerepel. Ez az önigazoló, görcsös törekvés valahol tiszteletre- de inkább sajnálatra méltó. Mindenesetre önző. Ez az ismérve. Elhomályosítja a Kegyelmes Urunk ígérte örök életet, talmi jószágokkal takarja el a végtelen szerelem forrását. Ezek fétissé válva csigalassúsággal odébb vándorolnak az Istent és minket összekötő egyenes vonalából, s mi szemünket rájuk függesztve utánuk ballagunk.

A Szent is rohan, de ő az üdvösség után. Nem a sajátja, hanem másoké után. Hajnalban kelő, évtizedekig napi 16-18 órát gyóntató szentek. A virrasztást böjttel kötik össze, vagy évtizedekig alig esznek. Ilyen Pio atya gyóntatása, Batthyány-Strattman László gyógyítása. E rohanásban már nem ők élnek többé, hanem Jézus él bennük.

De rohant e legfőbb Mesterünk? Jézus is rohant, három éve volt, hogy tanítson, gyógyítson, szervezze egyházát. Ugyanakkor meg is állt, elvonult, imádkozott. Mi is álljunk meg, a fétisek helyett nézzünk örök Doktorunkra. Megszűnik aggodalmunk, nem félünk már az infarktustól és a stressztől, kicsit lelassulunk, egy röpke fohász visszaadja erőnket a rohanáshoz. A böjt kiváló eszköz erre. Egytől óvakodjunk: nehogy letérjünk annak útjáról, Aki Van. Míg felé rohanunk teljes erőnkből, nem csalatkozunk.

Zárjunk el néhány kommunikációs csatornát. Megfulladunk az információban, de tudásunk elenyészik. Hagyjuk a szórólapokat, írjuk ki levélszekrényünkre, takarjuk le a tévét, hagyjuk otthon a mobilt. Isten nem színes hirdetésben vagy csatolt üzenetben szólít meg minket. Hagyjunk neki is kommunikációs csatornát. A csöndet.

Ma lehet a legtöbb rohanó. Brókeres e rohanás, bár igazán nem tudhatjuk, hiszen csak ez harsány és magamutogató. Óriásplakátokról, oldalas hirdetésekről mosolyog ránk. Stimuláló tablettát szed és squashol, hogy műmosolyát és műsikerét fenn tudja tartani. A szentek rohanása szerény, de serény. Ritkán vesszük észre saját rohanásunk közben, egy hiteles pappal találkozva, egy gyermek szemében, vagy egy ismeretlen egyetlen szavában.