Imasuli

A nagy emberek mind Isten küldöttei vagy a Sátán cimborái. Azokról az igazán nagy emberekről beszélek, akik néha magas pozícióban vannak, de ez a néha alig több a semminél. Talán Szent Istvánt, vagy Jeanne d'Arc-ot említhetjük tiszteletreméltó kivételekként.

A nagynak csak látszó emberekről

Kevés kanonizált szentet találhatunk a világi vezetők között, itt inkább azok a hatalomra éhes egyének vannak túlsúlyban, akiket egy pillanat alatt elfelejt a történelem. A hálás utókor számukra nem létezik, jöttek, láttak, de nem nyertek semmit. Legfeljebb egy hangzatos címet a névjegykártyán, aranyhintót (maira fordítva hivatali Audit vagy Silver Shadow Rolls Royce-ot), szolgahadat, ki nem érdemelt Nobel díjat, vagy számolhatatlan pénzt. Csupa semmit az örök élet szempontjából, rengeteg kapott, de kevés visszaadott tálentumot. Az is igaz, hogy földi életükben maximalizálták a sikert, s akik számára a számegyenes csak kb. 80 év, nem pedig a végtelen örökkévalóság, könnyen hagyják magukat megcsalatni e talmi csillogástól.

Az igazán nagy emberekről NEGATÍV

S kitől óv Jézus, aki a test mellett a lelket is el tudja pusztítani? Nem kétséges, a Sátántól magától, és szolgálóitól, akiket megtalálunk az angyalok között (bár őket megkülönböztetésként és Isten valódi szolgálói általi tiszteletből démonokként emlegetjük), de sajnos megtalálunk a világi nagyok között. Ez nem középkori ördög falra-festegetés, hanem nagyon is valós veszély, hiszen nehéz elképzelni, hogy a sátán, akit gyakran e-világ fejedelmeként emleget a Szentírás, ne tapadna az emberi bűnökhöz, gyengeségekhez, hívságokhoz. S míg Isten a legkisebbre figyel, az egyszerűben, békésben, kiegyensúlyozottban leli az örömét, addig a bukott főangyal a hatalmast csalja meg a kicsit eltaposva, végtelenig bonyolítja a dolgokat, elvéve az ember hitét, vitát szít és őrült rohanással, extrémizmussal bontja meg a világ rendjét, igazságát, szépségét. Elég talán Hitlert vagy Sztálint megemlíteni, de valószínűleg a „Napóleon = antikrisztus" irodalom is könyvtárnyi, persze ha nem Franciaországban keresgélünk.

Az igazán nagy emberekről POZITÍV

Az igazán nagy emberek nem akarnak nagyok lenni, csak szolgálni, küldetést teljesíteni. Visszatérve a tiszteletreméltó kivételekhez, nézzünk néhány példát, nagyok akartak-e lenni azok, akiket évezredek múltán is a legnagyobbak között tart számon hívő és hitetlen. Szent István kérdéses eset, de ha motivációját nézzük, valószínűleg inkább az ország megmentése vezérelte, mint egyéni ambíciói, emellett kíméletlen harcot kellett vívnia.

A többi példa már egyértelműbb: Jeanne d'Arc (19 évesen) a francia hadak fővezéreként, Orléans felszabadítójaként és Patay győzteseként, a király megkoronázójaként, barát és ellenség körében legmélyebben tisztelt és csodált emberként, „pályája csúcspontján" nem kért mást a királytól, mint hogy visszamehessen kis falujába szüleihez, s egyszerű leányként újra az állatokat őrizhesse (ezt sem kapta meg, kapott ellenben mindenkorra érvényes nemesi rangot, árulást, s máglyát). A sor folytatható.

Tanulság

Ne akarjunk nagynak látszani, s sajnáljuk, de szeressük az ilyen hibába eső embereket. A nagynak látszani akaró ember nagy hibát követ el.

Legyünk mélységesen óvatosak és irtózzunk a sátán szolgájául szegődött és az ő időleges hatalmából naggyá vált emberekkel. Imádkozzunk, hogy elkerüljük őket, s ha harcba keveredünk velük, kérjünk erőt és a Szentlélek kegyelmét. Legfőképpen imádkozzunk értük. Gyümölcseikről kétségtelenül megismerjük őket.

Ismerjük meg és tiszteljük az Istent szolgáló kis és nagy embereket, próbáljuk megérteni és legalább elemekben elsajátítani az Atyától eredő bölcsességüket.

S törekedjünk-e magunk a nagyságra? Semmiképpen. A kicsinyek közül Isten kifürkészhetetlen akarata szerint néha mégis nagyságra hív meg egyeseket, ilyenkor persze nem lehetünk habozó Jónások. Az érvényesülés érdekében - legyen az anyagi, tudományos, hatalmi vagy egyéb evilági - semmiképpen ne tegyünk hitelveinkhez képest kompromisszumokat, a legkisebb is Isten akarata ellen van és csak nagynak látszást eredményez. Minden hajunk szála számon van tartva, hogyan is feledkezhetne meg Isten arról, kicsinek vagy nagynak szánt minket?

Ez a világ Isten országa, Jézus és az írások többször is leszögezik. Két kérdést tehetünk fel jogosan. Egyfelől hogyan lehet Isten országa egy olyan világ, ahol a féktelen dőzsölés és milliók éhhalála „oly jól megfér" egymás mellett, ahol az erkölcstelenség és az Atya törvényei ellen való élet nem szégyellnivaló, hanem sikk és élőadásban tetszeleg, ahol még Jézus nevével a szájukon is gyilkolják egymást az emberek? Másfelől ha Isten országa a mi világunk, miért imádkozzuk nap mint nap: Jöjjön el a Te országod? Miért mondja a Fiúisten, hogy az ő országa nem evilágból való?

Nézzük egy kissé a tulajdon kérdését. Mikor állítom jogosan valamiről, hogy az én tulajdonom? Ha megvettem, vagy magam készítettem saját anyagaimból, nem megbízásból, hanem szabad és önálló döntésem alapján. Nos az anyagi világ, kövestől, növényestől, állatostól, emberestől teljesen ebbe a kategóriába tartozik. Teremtőnk alkotta a semmiből tökéletesre, az Ő tulajdona, az Ő országa. Legalábbis az volt eredetileg. Nos, elképzelhető-e, hogy ma már nem az övé, hanem mondjuk az embereké vagy a sátáné? Egy akarattal bíró tulajdon - pl. egy birka - elkóborolhat a gazdájától, s valaki más birtokába kerülhet. Az ember a jelek szerint igencsak elkóborlásra hajlamos, - ld. dőzsölés, erkölcstelenség, gyilkosság - tékozló fiúságának legelső megnyilvánulása az ősbűn, a felkiáltás: én már nem vagyok a Tiéd, a sajátom vagyok.

A paradicsomból, Isten valódi országából való kiűzetés tehát Isten országának tulajdonjog váltását eredményezte? Igen is, meg nem is. Igen, hiszen a mennyei béke helyére a viszály és a vesződség lépett, Isten színről-színre látását a hiábavalóság és a homályos Isten-sejtés vette át. Nem, mert a Végtelen Jóság mégsem hagyta, hogy teljesen ránk háruljon tudatos döntésünk minden terhe: időnként felüdülünk, tudunk magunk fölé emelkedni és jók lenni, szenteket kaptunk, s legfőképpen az Ő megváltó egy Fiát.

Olyan ez a világ, mint az elkóborolt és más nyájat talált birka, új gazdájáé is meg a régié is. Ha azonban a Régi, az örök Szőlőbirtokos eljön, az újnak vissza kell adnia jogos jussát. A Szőlőbirtokos mindenképpen eljön, ne felejtsük hát, hogy csak használatba kaptuk a világot. Ne szennyezzük el mérgekkel és szeretetlenséggel. Aki ezt nem feledi, az ismeri az igazságot, s a Föld sója. Nekünk „mindössze" jóhiszemű bérlőknek kell lennünk, s NEM mondanunk az őseredeti Tulajdonosnak: már nem a tiéd, nem te teremtetted, nem ismerünk, talán nem is vagy, oly régen láttunk. Akkor Ő sem fog ismerni minket, ha majd végleg eljön birtokába.

Mert eljön, s helyreállítja az Ő országát. Akkor ez mindenkinek nyilvánvaló lesz, de akik most is ezt hisszük és éljük, itt a Földön is az Ő országában vagyunk, bármit is mutassanak a klisék.