Imasuli

Újból kiélveztem újdonsült lakhelyemet, a Balatonfelvidéket, hajnali sportolás címén. Gyönyörű volt az idő, de nem turistásan gyönyörű. Köd alul, tiszta ég felül. Először persze felül is köd, de minden madárhangból sejteni lehetett, hogy később turisztikailag is kitisztul az idő. Először a vöröslő napot lehetett meglátni.

A polgári esküvőnkön azt mondta az anyakönyvvezető, ne feledjük, a baljós felhők felett mindig tiszta az ég. Ez hívő közhely is, Isten állandó, szerető, és megnyerte a játszmát, hiába ólálkodik körülöttünk a sátán és saját silányságunk, a világgazdasági válság, munkanélküliség. Arra gondoltam, ha Isten személy, és nem amolyan mindenütt folyó anima, vagy kozmikus energia, akkor bizonyára nem is lakik sehol vagy mindenütt, hanem valahol. A szemünk előtt, mégis elérhetetlenül távol. Talán a Napban? Végül is mindegy. Ezt eddig is tudtam.

Magvas teologikus gondolataim között ácsorogva nézem a látványt és érdekes együttállásra leszek figyelmes. Két magas fa között pókháló, vezérszála meredeken felfelé mutat. Vicces. Ez lenne a törzsfejlődés? Legalul a biomassza, fű, bogáncs, bogarak. Alul én, bűnös ember, fölöttem a pók, a nem-tehet-róla-mégis-bűnös ragadozó. A biológia látható részei közül legfelül a fa, amely előbb született nálam, túlél engem, ha ki nem vágjuk, s biztosan kevesebbet árt életében más lényeknek, mint én. Élete előtt és után bennünket szolgál.

A kép betetőzéseként, elérhetetlen távolban, a már tiszta kék égen megláttam egy lökhajtásos gépet. A napkultusz hipotézisem után már nem merem felvetni, hogy az meg egy angyal. Mindenesetre engem mindig kerubraszeráfra emlékeztet, ahogy száguldozik Istenhez láthatólag közel, szabadon, el- és megérhetetlen sebességgel. És a cigányok? Valóban a fű/bogáncs és közöttem, felvilágosult fehér ember között helyezkednek el az ártatlansági ranglétrán, ahonnan már csak az Atya a tovább? Hát persze, hiszen minden – kissé izzadságszagú – antidiszkriminációs projekt és poliszi ellenére titkon és családon belül tíz magyarból kilenc meg van győződve róla, hogy a „roma származású, kisebbségi izé, … szóval azok!!!” többet lopnak, meg múltkor is az a gyilkosság a tévében, hogy a szemtelen kölkeikről az iskolában ne is beszéljünk, szerencsére hamar kimaradnak. De tényleg?

A felmérések a bűnözés szignifikánsan magasabb volta mellett más tényeket is bizonyítanak. Például szeretetet. Épebb anya-gyerek kapcsolatot, gyerekvállalási kedvet – ami túl botor leegyszerűsítéssel vezethető csak vissza az amúgy is egyre kevésbé vonzó családi pótlékra. A cigányokat kétségtelenül jobban vezetik az ösztöneik, mint az úgynevezett civilizált népeket, ennek jó és rossz oldalával együtt. Én a sok remek – bár kissé drága és nagyon kis hatású – projekt helyett a következő jelszót adnám ki: „Emberek! (Testvérek!!!) Mindenki barátkozzon össze egy cigány emberrel, családdal, s az eredményt mesélje el rokonainak, barátainak és üzletfeleinek!” Három év után fogok írni a cigány barátomnak.

Ez megint valami egyházi mazochizmus? Van értelme azon kívül, hogy megtagadjuk önmagunkat? Vagy talán Isten abban leli örömét, hogy szenvedést okoz nekünk? Ez valamiféle birkaszellem, amivel a katonaságnál szoktatják engedelmességre az embert? Nem, igen, nem, nem (szerintem).

Nézzük csak, mi történik valakivel, aki jót tesz nekünk. A jó és rossz szolgákról szóló példabeszédből kitűnik: bőséges jutalmat nyer. 1-10 minát kap kezelésre, de városokat kap jutalmul. A jótétemény (mina fialtatása 1,5-2 szeresére) és a jutalom aránya közgazdaságilag nonszensz. Nem véletlen: Isten a mi végtelenül szerető atyánk, nem közgazdász.

De mi van, ha rosszat teszek valakinek? A bűnöm rám hárul. Nem azért, mert Isten szigorú, hanem mert végtelenül igazságos és egyáltalán nem erőszakos. Tiszteletben tartja szabad akaratomat, amivel elválasztom magam tőle. Ez a bűn lényege: tudatosan visszautasítani Isten kegyelmét. Ezért óvakodtak oly furcsának tűnő módon a szentek a legkisebb bűntől is (Assisi Szent Ferenc esete a kosárral). Mi történik hát velem, ha bűnt követek el? A közgazdasági nonszensz itt fordítva működik: a mérhetetlen kegyelmet kapó ember (király főembere, aki nem tudja megfizetni irdatlan nagyságú tartozását), még elenyészően kicsi kegyelmet sem tud gyakorolni (verni kezdi a neki nevetséges összeggel tartozó társát). A büntetés, hogy eltaszítom magam Istentől, ideiglenesen vagy örökre, s ebből még a legrövidebb ideiglenesség is végtelenül fájó.

Ezért nem mérhető a tisztítótűzben eltöltött idő emberi léptékkel, ezért mondják a tisztítótüzet látomásban megtapasztaltak, hogy az ottani, legrövidebb ideig tartó szenvedés is nagyobb, minden földi szenvedésnél.

Azért nagyobb, mert színről színre látjuk Istent, s pontosan tudatában vagyunk, hogy nélkülözzük a legszeretőbb kedvest, saját botorságunk miatt. Ráadásul úgy, hogy a kedves számtalanszor és egyértelműen figyelmeztetett bennünket. Ráadásul úgy, hogy mindig megbocsátott, amikor tehette (amíg éltünk).

Ha az ideig tartó büntetés is ilyen fájdalmas, elképzelhető (bár igazából persze nem képzelhető) az örökké tartó büntetés végtelen fájdalma. Isten mindörökké tartó nélkülözése ez, s nem tűz vagy vasvillák.

Hát ezért vagyok rászorulva annak megbocsátására és közbenjárására, akivel rosszat tettem. Ezért nagyon fontos, hogy imádkozzunk azokért, akik üldöznek bennünket. Amúgy ez nem rossz „befektetés", hiszen közgazdasági nonszenszként jótéteményünket milliószorosan kapjuk vissza Istentől. És ebben a befektetésben jobban bízhatunk, mint bármely banki vagy állami garanciában.