Imasuli

Hála a szenvedőkért [+]

2009. december 2. 13:22 / Jakab

Világot teremtő Úr, hálát adok neked, hogy Jézus 2000 évvel ezelőtt jött el. Mert eljöhetett volna a világ végén is, avagy mily helyénvaló lett volna, ha a világ nagy kiáltással összedől a Golgota hegyén. Mert mi is tarthatja össze, ha kigyilkoltuk belőle a Teremtőt?

De Te végtelen bölcsességedben másképp rendelkeztél, hogy minden nap ujjongjunk. Mert minden nap szembesülünk a világ nyomorúságával, de abban a tudatban, hogy a Te keresztáldozatod végessé tette ezt. A megtestesülésed történelmi időkbe való helyezése pedig meghívott bennünket, áldott nemzedékeket, az áldozatodhoz való hozzájáruláshoz.

Így válhat a világ kínja szenvedéssé, s így lehetnek boldogok a szenvedők. Nem mazochizmus ez, hisz ó, hogy kerüljük a kínt, s hányszor-számtalanszor óvnak meg bennünket őrangyalaid. De ha úgy rendelkezel, bele kell nyugodnunk, másképp belerokkanunk.

Egyetlen Isten, azokért fohászkodom, akik csak a szenvedésig jutnak. Fogantatásukkor beléjük lehelt végtelen lelked szenvedéssé alakítja ugyan a kínt, melyet az állat is érez, de ide bezárulnak. Csupán emberektől, szerektől vagy pénztől várják a gyógyulást, pedig hogy megmondtad...

Nem figyeltek rád örömükben, életük teljében, s nyomorúságukban már nem tudják magukban felszítani a terádfigyelés hetedig érzékét. S ha a szenvedésben ember, szer és pénz immáron nem segít, örök lelkük összetörik a kíntól, hisz boldogságra teremtetett.

Ha az ember virraszt vagy böjtöl, beteg vagy haldoklik, átlátszóbbá válik. Ereje elhagyja, tervei semmivé foszlanak, már nem formálja, nem élvezi, csak elszenvedi a világot. De az átlátszóbbak jobban kell, hogy lássanak Téged, hisz saját vakító fényük alább hagy.

Kérlek Uram, vedd el még jobban szenvedőim és haldoklóim szabad akaratát, ha mégsem akarnak látni! Segíts nekik, hogy megnyithassák az eldugult csatornát, melyen mindig bőségesen áradó kegyelmed felszívódhat bennük. Oly nagyon szükségük van a te békédre, midőn testi ronccsá válva, bajoktól kínlódva, fájdalmaktól lassan szétesve, szobájuk és ágyuk börtönében szenvednek. Mutasd meg nekik kérlek, hogy csodálatos az ember, ámbár legyen rendes vegetatív működésétől is megfosztva. Örök lélek lakik benne, mely ujjong a Veled való találkozás örömén, békét adva végnek, szenvedésnek.

Ugye ilyen nincs? [+]

2009. június 11. 19:01 / Fontaines

A szenvedés misztériumát nem érthetem, de a hitem talán ad annyi erőt, hogy szembenézzek vele. Látom a keresztre szögezett Krisztus többórás haldoklását, érzem a széttárt karok fenségét, tudom a Megváltó végső győzelmét.

Nem szeretem, de értem a katona halálát a csatatéren. A szétzúzott, csonka testek a rombolás értelmetlensége mellett mindig láttatnak valamit a vitézség, a bátorság, a helytállás étoszából is.

Ijeszt, de át tudom élni a gyilkos indulatot. A vérben forgó szemek, az elborult agyak áldozatai könnyen azonosíthatják szenvedésük okait, és utol is érhetik őket - rossz esetben a bosszúval, jó esetben a megbocsátással.

Szorongással tölt el, hogy látom a betegségek pusztító, embert őrlő erejét. De látom a betegek küzdelmét, a családok, a barátok helytállását is; a szenvedésben formálódó közösségi kapcsolatok erejét.

Érteni vélem, mit üzensz mindezekkel, Uram.

De nem értem, nem tudom és nem akarom érteni az éveken át szenvedésre ítélt gyerekek sorsát. Akiket kitartóan, rendszeresen, elszántan vernek és kínoznak hónapokon, éveken át. Az ausztriai lányét, akit a saját apja húsz éven át pincében tart fogva, és több ezerszer megerőszakol. Az amerikai fiúét, akit társai hokiütővel erőszakolnak meg, sokszor, hónapokon át.

Ugye ilyen nincs, Uram?

Ugye ezek csak a bulvármédia perverz kitalációi? Ugye becsukhatjuk a szemünket és a fülünket, amikor ezekről hallunk? Ugye megmenekülhetünk ezektől a rémképektől...?

 

Az ilyen szenvedésben nincs semmi felemelő, semmi értelmes, semmi hősies. Ilyenkor nem csak az áldozat testét, hanem a személyiségét, az ítélőképességét, a lelkét, a méltóságát - s úgy tűnik, istenképmás-mivoltát is - szétroncsolja az őrület hosszú időn át tobzódó, módszeres kegyetlensége.

Uram, Téged megkorbácsoltak és átszögezték a kezeidet. De Téged nem vertek a szüleid éveken át, és Téged nem erőszakoltak meg hokiütővel. Hol vagy, amikor ezek a szörnyűségek történnek az áldozatokkal? És miért nem könyörülsz a tetteseken? Miért engeded át őket a sátánnak?

Vagy visszakérdezel, hogy mi hol vagyunk ilyenkor? Hogy miért nem halljuk pincébe zárt lány sikoltozását? Hogy miért nem gondolunk arra, hogy felelősek vagyunk azért is, ami a szomszéd házban történik? Hogy miért nem kérdezzük meg, kikkel és merre kóborolnak szokatlanul hallgatag gyermekeink? ...tanítványaink? ...osztálytársaink?

Hogy szorosabbra kell fűznünk a kapcsolatainkat a körülöttünk élőkkel? Hogy fel kell támasztanunk közösségeink hálózatát, amiből nem szabad kihullani hagynunk egyetlen társunkat sem?

Ha ezt akarod, miért ilyen borzalmas módon adod tudtunkra?

Mit üzensz ezekkel a szörnyű sorsokkal, Uram?

Cimkék: szenvedés, gonosz, ima

Leírás

„...s odaadom cserébe egyetlen földi értékem: személytelen világjobbító filozofálgatásom.”

Minden hétfőn.

Keresés

Keres

Cimkék

állatok (1), adni (1), ajánló (1), alázat (1), ószövetség (1), értelmiség (1), üldöztetés (1), bölcsesség (1), bűn (4), boldogság (1), cigányok (1), erő (1), fájdalom (2), félelem (1), felelősség (1), gonosz (1), gyengeség (2), gyermek (2), hála (1), halál (3), hallani (1), harag (1), húsvét (2), hit (1), hitetlenség (1), ima (6), imasuli (1), káromlás (1), karácsony (1), kegyelem (1), kirekesztés (1), lélek (5), levegőoszlopok (2), meditáció (1), megbocsátás (1), megtérés (1), mennyország (1), mese (1), miatyánk (1), nagyság (1), paradicsom (1), pogányság (1), rohanás (1), sátán (3), számmisztika (1), szentek (2), szentháromság (1), szentmise (2), szentség (1), szenvedés (2), szerencse (1), szeretet (1), tanítványok (1), túlvilág (1), teremtés (1), tisztítótűz (1), titok (1), tudás (1), világ (1)

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

© 2008-2024, IGEN