Imasuli

Jobb márpedig az embernek huszonévesen halni, serdületlen gyerekként aljasul meggyilkoltatva lenni, vagy elhajtott magzatként meg sem látni a Legkörültekintőbb Teremtő gyönyörűszép világát, mint kerülni a Te reánknézésedet. Jobb az embernek a víz alatt, a rózsának mélysötét szobában, mint minékünk a Te kegyelmed nélkül.

Bűnösként is szeretem magamat, hiszen szeretve vagyok. Mégis van egy szervem, amely érintetlenül tiszta, amelyet nem tud a világ, annak ura, de még saját bűnöm se bemocskolni. A lelkem, melyet meg sem mutathatok, s amelyet a Te szentlelkedből szabtál ki énnékem, érzi és ujjong Alkotójának üdvözítő akaratán, azon a karrieren, amelyről mégolyvérmes nagyratörőként sem álmodhatok.
„Én is világot hódítani jöttem”, de már hálát adok, hogy csak ritkán akarok. Hálát adok tehát minden sikerületlen pályázatért, minden meg sem válaszolt állásjelentkezésért, minden tán értelmemmel igazságtalan bukásért. Így neveled a nemigazit Igazi Karrieristává.

„És választa tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni, És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiűzni.” (Mk3,14) Már nem kutatom, benne vagyok-e a nyerő tizenegyben, vagy szurkolóként, stadiontakarítóként kell gazdagítsam a Te csapatod. Csak benne lehessek, neked szurkoljak, ne irigykedjek a bajnokokra, s piszoártakarításra vágyjak a csatárszerep helyett, felmosórongyra a kamerák helyett! Vedd el becsvágyamat, kérlek!

Végül könyörgök azokért a testvéreimért, akik meg vannak győződve 11-be válogatottságukról, pedig ezüstpénzért tizenkettedikké váltak, vagy tizenharmadikként ülnek a cserepadon, hiún reménykedve a Te soha le nem sántuló focistáid sérülésében, piros lapjában. Kegyelmezz azoknak is, akik azt hiszik, szurkolhatnak egyszerre a Mi csapatunknak, a cserejátékosoknak és az ellenfélnek. Vezéreld szívüket, világosítsd elméjüket, hogy a te róluk tükröződő ragyogásod kergesse s hunyorogtassa a „fényhozót”!