Imasuli

„Apa a munkahelyén van.” „Apa nem csúnya, apa szép!” „Az én apukám a legerősebb és mindent tud.” - Amikor kisgyermekünk szájából ilyeneket hallunk, ráadásul látjuk a gyermeki naivitásában mély meggyőződését, s a pici még engedelmes is hozzá, tulajdonképpen egy gyermek Miatyánkot hallunk. Halljuk magunkra szállni, messze méltatlanul. Félelmetes ennek a gyermeki hitnek a szilárdsága és tisztasága. Megdöbbentő, hogy a magunk felnőtt érettségében mennyivel kevésbé tudjuk átélni és mondani, azaz ténylegesen hinni a Miatyánk kötött szövegét.

Ha legfőbb imánk közben, egy percre megpróbálunk újra kisfiúnak vagy kislánynak lenni, és a papához, apához, apuhoz szólni, jobban megéljük az imát. Az alázatot így nem szokatlan ünneplő ruhaként próbáljuk magunkra ölteni; a kisgyermek felnőttre utaltságát és bizalmát olyan természetességgel viselhetjük, mint saját bőrünket. Talán ennek az őszinte, gyermeki Istenre hagyatkozásnak a lelkületét próbálta Jézus nekünk adni, amikor így szólt hozzánk: „Bizony, mondom nektek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint a gyermek, nem jut be oda.” (Lk 18,17)

Az isteni család nem csonka, a keresztények jó része Szűz Máriát tiszteli égi édesanyjaként. Csodálatos és emberi elmével szinte megérthetetlen ez a frigy: a Teremtő Ősok gyengéden, egyenrangú szövetségre lép teremtményével, őt is részesévé teszi az Istenfiú világrajövetelének. Az egyetlen való Isten látogatása nem olyan, mint a görög mítoszok Zeuszának kiruccanása Ióhoz, és a többi földi szépasszonyhoz. Zeusz akciója az önzés és a hatalommal való visszaélés magasfoka, a mi Atyánk cselekedete pedig az önzetlenségé és a hatalom szeretetteli megosztásáé.

Végül a család nem csak szülőkből áll, hanem megszámlálhatatlan testvérből, unokatestvérből, közeli és távoli rokonból. Ezeket a családi kötelékeket hagyta ránk örökül legidősebb bátyánk, amikor közénk született, testvéreinek szólított minket, végül az utolsó vacsorán vérét vérünkkel vegyítette. Így teljes Isten országa, az egyház. Így hasonlít sokkalta jobban a természet és Isten törvényei szerint való földi családra, mint a társadalmi viszonyok és emberalkotta törvények szabályozta földi királyságra, hát még modern demokráciára. Ezt a minőségbeli különbséget nem értette Heródes, amikor trónját féltve megölette a betlehemi gyerekeket, ez a meg nem értés volt Pilátus tragédiája, amikor Jézus királyságáról faggatózott.

Éljünk hát szeretet szabályozta családban, s ne törvény szabályozta államban. Gyermekként, s ne felnőttként szólítsuk Atyának Teremtőnket, Családfőnket.