Imasuli

– Kedves barátaim! Testvéreim! Legyetek üdvözölve a paradicsomban!

Az angyalok feszengve álltak volna, ha tudták volna, mi a feszengés. Így csak mosolyogtak, a bölcsek végtelen mosolyával. A Teremtő folytatta:

– A Lélek erejéből megalkottalak benneteket, a Fiú képére. Mindent megkaptatok, olyanok vagytok, mint én. Két képességetek azonban mégis hiányzik ehhez: nem alkothatjátok már meg a létet, s nem lehet más akaratotok, mint az enyém. Ha mást akarnátok, valamelyikünk lelke meghasadna. Mert szeretetből hoztalak benneteket a világra!

Lucifer, a legbölcsebb emelkedett szólásra. Először, a teremtmények közül.

– Atyám!

– Szólj csak, angyalok fejedelme!

– A világ még gyermek. Sok munka van hátra. Vethetünk-e veled? Énekelhetjük-e éneked az első szellőben? Bodoríthatjuk- e az első hullámot a tavak színén, simíthatjuk-e veled lankásra a dombokat? Ültethetünk-e veled?

– Igen! Én jó angyalom, pont ez a tervem veletek. Legyetek társaim a teremtés csodálatos mûvében. Mert holnap lesz nap és éjszaka, föld és kő, növény és állat, s végül...

- az Úristen elmosolyodott: végül, van egy meglepetésem is számotokra. Ültessetek hát velem!

– Bármit?

Az Úristen most mindentudó pillantásával Luciferre nézett, de ő állta a pillantását. A Teremtő mélyen elszomorodott szívében, olyan szomorúsággal, mely soha többé nem múlt el. Mégis, mivel szerette Lucifert, így válaszolt:

– Igen. Bármit!

Az angyalok munkához láttak hát. Lett nap, hold, csillagok. Lett kő, föld és víz. Felébredtek a halak, madarak, s a szárazföld jószágai. Végül az Úr lépett előre, s Ádámot, majd Évát szőtte meg. Mindenki mosolygott, de Lucifer mosolya már más volt. Az Úr szólt hozzá:

– Amiért saját fádat ültetted a paradicsom közepébe, figyelmeztetlek: ha az embertől nem tartod távol magad, utolsóvá teszlek az angyalok között!

Lucifer ekkor megtanulta, elsőként a teremtésben, mit jelent szégyenkezni.

************************************

– Megkaptad hát büntetésed! Hiába fáradtál hát, mert mást el nem értél, mint fáradtságot okoztál az embernek. Nagy utat kell majd bejárnia, s látszólag elbukik, de én elküldöm a Fiút, hogy hozzám vezesse az embert. Beleköltöztél a testébe, almád íze, melybe önként harapott, mindig szájában marad. De szívét betegséged nem érintheti, s a lelkét megszentelem, ott te semmit ne keress! Megadom emellett az embernek, hogy kiégethesse a tiszta lélekkel magából a salakot, melyet te plántáltál bele. Szenvedéssel teli munka lesz mindegyiknek, hogy kiégesse saját ördögét, de én elküldöm szolgámat, Keresztes Szent Jánost, hogy beszéljen nekik erről és örvendezzenek. Fiam pedig példát mutat nekik, s magára veszi a világ szenvedéseit. Most távozz, ördög, mert ez ezentúl a neved, s démonnak hívassanak, akik balgán téged követnek!

Lucifer ekkor megtanulta, elsőként a teremtésben, mit jelent gyûlölni. Tanítványokat szerzett.

************************************

Így volt-e, s így márvány-e ez az oszlop? Vagy elmém szüleménye, s pusztán semmi-levegő? Oszlopként építem, s remélem, Teremtőm, Tefeléd tör.

A nagy emberek mind Isten küldöttei vagy a Sátán cimborái. Azokról az igazán nagy emberekről beszélek, akik néha magas pozícióban vannak, de ez a néha alig több a semminél. Talán Szent Istvánt, vagy Jeanne d'Arc-ot említhetjük tiszteletreméltó kivételekként.

A nagynak csak látszó emberekről

Kevés kanonizált szentet találhatunk a világi vezetők között, itt inkább azok a hatalomra éhes egyének vannak túlsúlyban, akiket egy pillanat alatt elfelejt a történelem. A hálás utókor számukra nem létezik, jöttek, láttak, de nem nyertek semmit. Legfeljebb egy hangzatos címet a névjegykártyán, aranyhintót (maira fordítva hivatali Audit vagy Silver Shadow Rolls Royce-ot), szolgahadat, ki nem érdemelt Nobel díjat, vagy számolhatatlan pénzt. Csupa semmit az örök élet szempontjából, rengeteg kapott, de kevés visszaadott tálentumot. Az is igaz, hogy földi életükben maximalizálták a sikert, s akik számára a számegyenes csak kb. 80 év, nem pedig a végtelen örökkévalóság, könnyen hagyják magukat megcsalatni e talmi csillogástól.

Az igazán nagy emberekről NEGATÍV

S kitől óv Jézus, aki a test mellett a lelket is el tudja pusztítani? Nem kétséges, a Sátántól magától, és szolgálóitól, akiket megtalálunk az angyalok között (bár őket megkülönböztetésként és Isten valódi szolgálói általi tiszteletből démonokként emlegetjük), de sajnos megtalálunk a világi nagyok között. Ez nem középkori ördög falra-festegetés, hanem nagyon is valós veszély, hiszen nehéz elképzelni, hogy a sátán, akit gyakran e-világ fejedelmeként emleget a Szentírás, ne tapadna az emberi bűnökhöz, gyengeségekhez, hívságokhoz. S míg Isten a legkisebbre figyel, az egyszerűben, békésben, kiegyensúlyozottban leli az örömét, addig a bukott főangyal a hatalmast csalja meg a kicsit eltaposva, végtelenig bonyolítja a dolgokat, elvéve az ember hitét, vitát szít és őrült rohanással, extrémizmussal bontja meg a világ rendjét, igazságát, szépségét. Elég talán Hitlert vagy Sztálint megemlíteni, de valószínűleg a „Napóleon = antikrisztus" irodalom is könyvtárnyi, persze ha nem Franciaországban keresgélünk.

Az igazán nagy emberekről POZITÍV

Az igazán nagy emberek nem akarnak nagyok lenni, csak szolgálni, küldetést teljesíteni. Visszatérve a tiszteletreméltó kivételekhez, nézzünk néhány példát, nagyok akartak-e lenni azok, akiket évezredek múltán is a legnagyobbak között tart számon hívő és hitetlen. Szent István kérdéses eset, de ha motivációját nézzük, valószínűleg inkább az ország megmentése vezérelte, mint egyéni ambíciói, emellett kíméletlen harcot kellett vívnia.

A többi példa már egyértelműbb: Jeanne d'Arc (19 évesen) a francia hadak fővezéreként, Orléans felszabadítójaként és Patay győzteseként, a király megkoronázójaként, barát és ellenség körében legmélyebben tisztelt és csodált emberként, „pályája csúcspontján" nem kért mást a királytól, mint hogy visszamehessen kis falujába szüleihez, s egyszerű leányként újra az állatokat őrizhesse (ezt sem kapta meg, kapott ellenben mindenkorra érvényes nemesi rangot, árulást, s máglyát). A sor folytatható.

Tanulság

Ne akarjunk nagynak látszani, s sajnáljuk, de szeressük az ilyen hibába eső embereket. A nagynak látszani akaró ember nagy hibát követ el.

Legyünk mélységesen óvatosak és irtózzunk a sátán szolgájául szegődött és az ő időleges hatalmából naggyá vált emberekkel. Imádkozzunk, hogy elkerüljük őket, s ha harcba keveredünk velük, kérjünk erőt és a Szentlélek kegyelmét. Legfőképpen imádkozzunk értük. Gyümölcseikről kétségtelenül megismerjük őket.

Ismerjük meg és tiszteljük az Istent szolgáló kis és nagy embereket, próbáljuk megérteni és legalább elemekben elsajátítani az Atyától eredő bölcsességüket.

S törekedjünk-e magunk a nagyságra? Semmiképpen. A kicsinyek közül Isten kifürkészhetetlen akarata szerint néha mégis nagyságra hív meg egyeseket, ilyenkor persze nem lehetünk habozó Jónások. Az érvényesülés érdekében - legyen az anyagi, tudományos, hatalmi vagy egyéb evilági - semmiképpen ne tegyünk hitelveinkhez képest kompromisszumokat, a legkisebb is Isten akarata ellen van és csak nagynak látszást eredményez. Minden hajunk szála számon van tartva, hogyan is feledkezhetne meg Isten arról, kicsinek vagy nagynak szánt minket?

Az emberi történelem szellemi harcnak is tekinthető, ami a mi Urunk és e világ ura között zajlik. A háború kimenetele felülről garantált, de a csaták megnyerése rajtunk, esendőkön áll. A vesztett csaták pedig igencsak fájdalmasak: szenvedéssel, halottakkal, s ami még annál is rosszabb, örök halottakkal, azaz elkárhozott lelkekkel jár. A katonák mi vagyunk, hogy kihez állunk, afelől dönthetünk, de a két parancsnok és tisztjeik könnyen összetéveszthetőek. Jobban mondva az ördög és démonai nagyon igyekszenek ugyanolyan uniformist ölteni, mint a világmindenség teremtője.

Szegény ördög először összetévesztette a csatát a háborúval. Amikor hadüzenet nélkül elcsábította Évát és Ádámot, fogadni mernék, a háború győztesének gondolta magát. Eltelt néhány ezer esztendő, s Isten fia mindhalálig-engedelmessége által visszanyerte nekünk, amire magunktól képtelenek voltunk.

A hazugság atyja tombolt. Majd lecsillapodott, s újat gondolt. Mivel ahhoz silány, hogy alkosson, szokása szerint Isten műveit mérgezte meg, s fordította az Ő képére formált teremtmény ellen. Elsőként a tudományt, másodikként a tiszteletet, harmadikként a rendet.

Az első újkori csatában imígyen duruzsolt néhány nem feltétlenül rossz szándékú, de krónikusan uniformiskeverő testvérünk fülébe: „Elavult már ez a vakhit... Van Isten? Látta valaki? Meg tudjátok fogni, mérni?" Volt oly balga, aki elfelejtette, hogy még Mózes sem bírta el Isten látását, s aki elhitte, hogy meg lehetne mérni a Megmérhetetlent, ha tényleg lenne. Az alvilági hazugság hihető volt, a balgáknak más balgák hittek, s a sátán duruzsolásából megszületett a pozitivizmus: csak az van, amit meg lehet fogni, mérni, vizsgálni. (Az érdekes módon keveseknek tűnik fel, hogy a szerelmet sem lehet megtapogatni, mégis van.) A tudományt ma is sok felületes ember a hit ellenségének tartja, ennek emblematikus figurája Giordano Bruno, illetve az, ahogy az ő történetét széles körben „ismerik". A kémia is adott egy löketet: középkori tudományfelfogástól eltérően sikerült mesterségesen szerves anyagot előállítani. Az „anima" létezése megdőlt, s ettől sokan bizonyítottnak vették, hogy nincs is lélek. Sátán nyert.

De mégsem volt tökéletes a győzelme. Isteni képre formáltságunk, a bennünk lévő jó erősebb a mesterkedésnél. A lélek létezése, s ezzel Isten nem lett totálisan megtagadva. A második újkori csatát felvilágosodásnak hívjuk. (Fejlődik sátán úr is: immár nem nyakatekert fogalmakat használ, mint 'pozitivizmus'. 'Felvilágosodás' - mily szép szó, ki ne örvendezne már hallására is.) S az uniformiskeverők megint elfelejtették, hogy a „felvilágosodáshoz" a „fényt" - nevéhez híven Lucifer hozta. Isten, az Abszolút, sokak fejében helyet cserélt a ferdítés és hazugság atyjával, a relatívval. Az Isten-tisztelet immár csak belterjes, avítt vallásoskodóknak való, a felvilágosultak a másságot tisztelik. Ha valaki Istent szidja, káromkodik, az menő, legyen az illető segédmunkás vagy miniszterelnök. De próbáljuk csak a másságot szidni, máris a nyakunkon a hazánkban még csak ébredező, de immár EU jogszabályok által is felkent had, amelynek ezúttal nem „Politikai Rendőrség", hanem „Politikai Korrektség" van az autójára festve. Nincs megingathatatlanul Isten felé irányuló lélek, csak szabadon forgolódó szellem - szól a duruzsolás. Jin-jan. Sátán nyert.

Azaz mégsem egészen. Másképp hogyan is lehetne még mindig megtagadni pl. a fegyveres szolgálatot lelkiismereti okokból. A bukott angyal végül mérhetetlen orcátlanságában Teremtőnk fő műve iránt lendült támadásba. Ez maga a teremtés, a rend, a struktúra. A teremtés erői bomladoznak, de „a tudósok vitatkoznak a globális felmelegedésről és annak antropogén okairól". A teremtmények hullanak (óránként 3-4 faj, ez a természetes kihalási ráta kb. ezerszerese), „de hát mindig is volt fajkihalás". Néhány másodpercenként éhenhal egy embertársunk, „de ezt majd megoldja a gazdasági növekedés, hajtsunk csak jobban!".

A harmadik újkori csata mindennél pusztítóbbnak ígérkezik, s ennek vagyunk most tanúi. Az ember elveszettnek érzi magát a törvényrengetegben, médiauralomban, információözönben. A dezinformáció hatékonyan tombol: elég egy 20 perces műsor a „Júdás evangéliumról", hogy újabb tömegek kételkedjenek az általunk vallott négyben - miközben azt sem tudják, hogy az egy kizárja a négyet, vagy fordítva. Elég egy jó de perverz író, aki Da Vinci kódot alkot saját anyagi dicsőségére, s milliók kezdenek el kételkedni nem csak a mi Urunk kereszthalálában és feltámadásában, de történelmi létében is. Minden összekeveredik, az ember rohan, hajt, majd apátiába zuhan. A belé ültetett kiirthatatlan jó még érzi a rosszat, de már nem tudja, hol keresse. A bűn struktúráinak rabigája világi szemmel nézve lerázhatatlan. Nincs már Haynau vagy ÁVÓ, aki ellen forradalmat lehetne szervezni, az ellenség mi magunk vagyunk.

A sátánnak harmadszorra sem sikerült kiölni a lelket az emberből, alkot hát lélektelen struktúrákat: hadsereget, bürokráciát, multikat. Ne hagyjuk, hogy eluralkodjanak rajtunk, még ha adnak is fegyvert és kitüntetést, űrlapot és pályázati pénzt, szép autót és munkahelyet is! Szerezzük vissza a hatalmat magunk felett!

Hogy felajánlhassuk a mindenség Urának, mert övé az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökkön örökké!