Imasuli

Rohanás a folyamatos „nincs időm" érzés. Futás a szülészetre, rohanvást-letevés az óvodában, majd indul a saját hajtás. Kíméletlen verseny a munka- és parkolóhelyekért, beosztásért, nyugdíj kiegészítésért. Rohanvást eltemettetés. Az M7-es és a „menekülőút hálózat" a rohanási iskola magasfoka, a szavakban elkövetett gyilkosságok száma az egeket ostromolja. A rohanás már nem egy-egy fontos cél elérését szolgáló kivételes kényszerstratégia, hanem életmód és -érzés. Jó ez valamire?

Nagyszerű mű a rohanásról Kundera Lassúsága, Michael Ende Momoja. Az élet szigorát még nem oly komolyan vevő olasz külvárosi közösségben öltönyös, szürke urak tűnnek fel. Az emberek idejével kereskednek. Léptük nyomán a kedélyes családi kifőzdéből gyorsétterem lesz, a kedves kókler idegenvezetőből médiasztár. Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme c. könyvében leírja, hogyan lett a kényelmes középkori kereskedőből fáradtságot nem ismerő, puritán vállalkozó. Számunkra is itt kezd érdekesebbé válni a dolog világ botorsága felett való lamentálásnál: vállalkozónk már üdvösségét látja a hangyaszorgalmú munkálkodásban.

Válasszuk el a bróker rohanását a Szentek rohanásától. Az előbbi célja földi, az utóbbié mennyei.

A bróker rohan a pénz után. Jacuzzi, Jeep, villa és Hawaii lebeg a szeme előtt. A professzor rohan a publikációk és a tudományos címek után. A vérmesebbje Nobel díjra vágyik. A tehetségtelen ember álmaiban Rózsadomb, szolgahad, Kiskegyed főinterjú szerepel. Ez az önigazoló, görcsös törekvés valahol tiszteletre- de inkább sajnálatra méltó. Mindenesetre önző. Ez az ismérve. Elhomályosítja a Kegyelmes Urunk ígérte örök életet, talmi jószágokkal takarja el a végtelen szerelem forrását. Ezek fétissé válva csigalassúsággal odébb vándorolnak az Istent és minket összekötő egyenes vonalából, s mi szemünket rájuk függesztve utánuk ballagunk.

A Szent is rohan, de ő az üdvösség után. Nem a sajátja, hanem másoké után. Hajnalban kelő, évtizedekig napi 16-18 órát gyóntató szentek. A virrasztást böjttel kötik össze, vagy évtizedekig alig esznek. Ilyen Pio atya gyóntatása, Batthyány-Strattman László gyógyítása. E rohanásban már nem ők élnek többé, hanem Jézus él bennük.

De rohant e legfőbb Mesterünk? Jézus is rohant, három éve volt, hogy tanítson, gyógyítson, szervezze egyházát. Ugyanakkor meg is állt, elvonult, imádkozott. Mi is álljunk meg, a fétisek helyett nézzünk örök Doktorunkra. Megszűnik aggodalmunk, nem félünk már az infarktustól és a stressztől, kicsit lelassulunk, egy röpke fohász visszaadja erőnket a rohanáshoz. A böjt kiváló eszköz erre. Egytől óvakodjunk: nehogy letérjünk annak útjáról, Aki Van. Míg felé rohanunk teljes erőnkből, nem csalatkozunk.

Zárjunk el néhány kommunikációs csatornát. Megfulladunk az információban, de tudásunk elenyészik. Hagyjuk a szórólapokat, írjuk ki levélszekrényünkre, takarjuk le a tévét, hagyjuk otthon a mobilt. Isten nem színes hirdetésben vagy csatolt üzenetben szólít meg minket. Hagyjunk neki is kommunikációs csatornát. A csöndet.

Ma lehet a legtöbb rohanó. Brókeres e rohanás, bár igazán nem tudhatjuk, hiszen csak ez harsány és magamutogató. Óriásplakátokról, oldalas hirdetésekről mosolyog ránk. Stimuláló tablettát szed és squashol, hogy műmosolyát és műsikerét fenn tudja tartani. A szentek rohanása szerény, de serény. Ritkán vesszük észre saját rohanásunk közben, egy hiteles pappal találkozva, egy gyermek szemében, vagy egy ismeretlen egyetlen szavában.