Imasuli

Világot teremtő Úr, hálát adok neked, hogy Jézus 2000 évvel ezelőtt jött el. Mert eljöhetett volna a világ végén is, avagy mily helyénvaló lett volna, ha a világ nagy kiáltással összedől a Golgota hegyén. Mert mi is tarthatja össze, ha kigyilkoltuk belőle a Teremtőt?

De Te végtelen bölcsességedben másképp rendelkeztél, hogy minden nap ujjongjunk. Mert minden nap szembesülünk a világ nyomorúságával, de abban a tudatban, hogy a Te keresztáldozatod végessé tette ezt. A megtestesülésed történelmi időkbe való helyezése pedig meghívott bennünket, áldott nemzedékeket, az áldozatodhoz való hozzájáruláshoz.

Így válhat a világ kínja szenvedéssé, s így lehetnek boldogok a szenvedők. Nem mazochizmus ez, hisz ó, hogy kerüljük a kínt, s hányszor-számtalanszor óvnak meg bennünket őrangyalaid. De ha úgy rendelkezel, bele kell nyugodnunk, másképp belerokkanunk.

Egyetlen Isten, azokért fohászkodom, akik csak a szenvedésig jutnak. Fogantatásukkor beléjük lehelt végtelen lelked szenvedéssé alakítja ugyan a kínt, melyet az állat is érez, de ide bezárulnak. Csupán emberektől, szerektől vagy pénztől várják a gyógyulást, pedig hogy megmondtad...

Nem figyeltek rád örömükben, életük teljében, s nyomorúságukban már nem tudják magukban felszítani a terádfigyelés hetedig érzékét. S ha a szenvedésben ember, szer és pénz immáron nem segít, örök lelkük összetörik a kíntól, hisz boldogságra teremtetett.

Ha az ember virraszt vagy böjtöl, beteg vagy haldoklik, átlátszóbbá válik. Ereje elhagyja, tervei semmivé foszlanak, már nem formálja, nem élvezi, csak elszenvedi a világot. De az átlátszóbbak jobban kell, hogy lássanak Téged, hisz saját vakító fényük alább hagy.

Kérlek Uram, vedd el még jobban szenvedőim és haldoklóim szabad akaratát, ha mégsem akarnak látni! Segíts nekik, hogy megnyithassák az eldugult csatornát, melyen mindig bőségesen áradó kegyelmed felszívódhat bennük. Oly nagyon szükségük van a te békédre, midőn testi ronccsá válva, bajoktól kínlódva, fájdalmaktól lassan szétesve, szobájuk és ágyuk börtönében szenvednek. Mutasd meg nekik kérlek, hogy csodálatos az ember, ámbár legyen rendes vegetatív működésétől is megfosztva. Örök lélek lakik benne, mely ujjong a Veled való találkozás örömén, békét adva végnek, szenvedésnek.

Csodálatos Atyám! A Te hatalmad azért is csodatévő, mert nem értem. Nem értem, hogy miért adsz szenvedést, ha örömöt szánsz nekem és mindenkinek, de a belém plántált telelked által a legmélyebben érzem, hogy így a legjobb. Szívemmel érzem, eszemmel tudom, ha néha oda tudok figyelni Rád, könyvedben olvasom.

Pedig én még valószínűleg határozottnak számítok embertársaimhoz képest, mérlegelek, döntök, ritkán bánom meg. Őértük is könyörgök hát!

Mégsincs annyi erőm, hogy szenvedést kérjek, mint szentjeid közül annyian. Bizonytalan vagyok mindig, hogy jót teszek-e a te kifürkészhetetlen szemedben, vagányságom, lazaságom, vicceim vagy éppen túlzott bigottságom hol lépik át a határt. Mikor adom el a lelkem egy jó poénért vagy egy kis plusz dicsőségért, jövedelemért? Még azt sem tudom, jót teszek-e, vagy csak a pokolhoz vezető széles út köveit követem.

S annyiszor erőltetem az általam vélt jót, görcsös, hiábavaló, elkevélyítő emberi erőfeszítéssel. Naponta lépem át elveimet, másokat lesajnálva, vagy észre sem véve, lelkizve, de nem lélekből élve.
Emelkedett pillanataimban a vértanúságot is vállalom - álmaimban, miközben kényelmemet arasznyival sem csökkentem.

Mégis tudom, hogy az én totális bizonytalanságomból a Te csodatévő erőd által a legősibb bizonyosság lesz. Ne adj nekem nagyobb keresztet, mint amennyit gyöngén el tudok hordozni, de gyávaságomból szülessen a Te bátorságod, földi okoskodásomból a Te bölcsességed, restségemből a Te szent szorgalmad, véges önző begubózásomból végtelen, magamegalázó kiáradásod.

Áradj ki hát belém! Milyen jó, hogy végtelen a Te erőd, elmossa az elképzelhetlenül sok szennyet. Milyen jó, hogy végtelenül finom a Te figyelmed, és meghagyja és felerősíti az általunk tett véges jót.

Fordítsd át hát gyengeségeimet a te erőddé, de azt is add meg kérlek, hogy minél kevesebb átfordítanivalód legyen!